Mobile logo
Üdvözöljük a Transmontana Oktatási központ honlapján!
Több mint 13 éve vagyok kapcsolatban „felnőttképzéssel”. Rengeteg pozitív tapasztalatot szereztem ezzel kapcsolatban, úgy is mint Hargita megyében a tevékenységet koordináló állammi alkalmazott és úgy is mint felnőttképzésben jártas szakember a magánszférában. A gondolat és ugyanakkor az elhatározás ,hogy saját cégen belül folytassam ezt a tevékenységet, 2015 ben érlelődött meg. Szeretnék a képzéseken keresztül olyan elméleti és gyakorlati tudást biztosítani a hallgatóknak amelynek segítségével könnyebben találnak munkahelyet, melyre mint tudjuk, mindenkinek szüksége van a saját anyagi biztonsága megteremtésének érdekében. Cégünknél ezért támaszkodunk elkötelezett lektorok tudására és ezért biztosítunk megfelelő gyakorlati lehetőséget, különböző jó nevű, a minőségre sokat adó cégeknél. Kívánunk minden kedves hallgatónak „Jó tanulást!” és a munkahely találáshoz „Sok sikert!”

Péter Zoltán István-cégvezető
Tanfolyamaink
Szakács tanfolyam
Szakmai képesítés, 5(öt) hónapos időtartammal,melynek első felében (1,5-2 hónap) elméleti oktatás folyik, az élelmiszer alapismeretekkel kezdődően az összetett receptekig.

Az elméleti képzés után, a gyakorlati képzés következik(3-3,5hónap),kölönböző vendéglők,éttermek,kiszolgáló egységek konyháin,ahol "élesben" tapasztalhatják meg a konyhai tevékenységet ,annak teljes részletességében.

Ime azok a fejezetek melyekkel a képzés során a hallgatóknak alkalmuk nyílik megismerkedni:

1. Tápanyagok;
2. Vitaminok;
3. Ásványi anyagok;
4. A konyha és a konyhához kapcsolódó helyiségek;
5. Átvevő helyiségek,raktárak;
6. Konyhai gépek és felszerelések;
7. Az ételkészítéshez szükséges alapanyagok és segédanyagok;
8. A vendéglátóiparban felszolgálható ételcsoportok technológiája;
9. A vendéglátóipari higiénia,munkavédelem és tűzvédelem.

A képzést követő szakmai vizsgán az elméleti anyagból a hallgatók egy kérdéssor(Teszt) formájában válaszolnak a kérdésekre, a gyakorlati ismereteiket pedig egy saját maguk által elkészített étellel bizonyíthatják.

A szakmai bizonylatot a vizsgától számított 30 napon belül kapják meg a hallgatók.